Köszöntő

A ház, amelyben élünk, dolgozunk, pihenünk, pontos lenyomata annak, amit hiszünk és gondolunk a világról. Az ember egyszerre természeti, társadalmi és szellemi lény. A házépítés és használat folyamata ezt a hármasságot egyszerre jeleníti meg.

2011. március 1., kedd

Közösségi fizetőeszközzel a válság ellen

Nincs gazdasági válság! Csak pénzügyi válság van!

A globális világválság nem gazdasági jellegű. A recesszió, és ezzel járó munkanélküliség, nyomor és szociális szétesés nem lehet a hiányos gazdasági potenciál következménye, hiszen olyan térségeket is súlyt, melyek szakképzett munkaerővel, nagy hagyományú termelési kultúrával, jól kiépített gazdasági infrastruktúrával és termelő eszközkapacitással rendelkeznek. A válság során anyagi kultúra fejlődésének és újratermelésének kommunikációs bázisa válik üzemképtelenné, melynek hatására a gazdasági funkciók szervezettsége esik szét, a gazdasági szervezetek elszeparálódnak egymástól, és működésképtelenné válnak.

A gazdasági kommunikáció legalapvetőbb intézménye a fizetőeszköz. A válságot az okozza, hogy ez a legfontosabb gazdasági közintézmény jelenleg magántulajdonban lévő intézmények által kerül kibocsátásra, és a működtetés felett semmiféle társadalmi kontrol nem érvényesül. A gazdasági válság hátterében valójában pénzügyi ellehetetlenülés húzódik, amely a globális eladósodás következményeként maga után vonja a szociális, kulturális, ökológiai és politikai katasztrófák sorozatát.

A társadalom gazdasági, ökológiai, szociális fenntarthatóságának legfőbb feltétele a pénzügyi rendszer közhasznú átalakítása közösségi fizetőeszköz rendszerek bevezetésével.

A közösségi fizetőeszközökkel szemben támasztott legfontosabb követelmények az alábbiak:

Valóságos fedezettel rendelkezik. A fizetőeszköz kibocsátója garantálja, hogy a fizetőeszköz érvényességi idejében bármikor meghatározott mennyiségű tényleges használati értékkel rendelkező árura cseréli.


Legitim kibocsátó intézmény: A fizetőeszköz használóinak közössége intézményesített képviselettel rendelkezik, mely irányítja és ellenőrzi a fizetőeszköz kibocsátásának szabályait és működését.

Használati díj terheli. A kibocsátó időarányos használati díjjal terheli a kibocsátott fizetőeszközt, melynek következtében a forgalomban lévő fizetőeszköz alkalmatlanná válik uzsorajövedelem képzésére.


Inflációmentes: A használati díjból származó jövedelem csakis abban a gazdasági mezőben használható fel, ahol a fizetőeszköz forgalomban van. A fizetőeszköz körforgását nem szakíthatja meg a forgalomba hozásból eredő jövedelem kivonása a használattal érintett gazdasági térségéből. A kibocsátott fizetőeszköz mennyiségét a kibocsátó olyan módon szabályozza, hogy a fedezeti áru fix ára folyamatosan stabilan tükrözze a piacon mutatkozó valóságos cserérték arányokat.


A kibocsátásból származó jövedelem közösségi célokat szolgál: A kibocsátásból származó jövedelem, melynek formája a fizetőeszköz használati díja, közösségi beszerzések és beruházások formájában közösségi célokat szolgálva áramlik vissza a használók közösségéhez.

2010. szeptember 20., hétfő

Néhány szó a közösségi fizetőeszközökről


A fedezet alapján osztályozva a fizetőeszközöknek három alaptípusa van:
1. Hivatalos fizetőeszköz - régen aranyfedezete volt, ez ma már megszünt. A kibocsájtás banki hiteltranzakcióhoz kötődik, A bank csak a tőkét bocsájtja ki, ugyanakkor kamattal növelt összeget követel vissza, ami fedezetlen. A hivatalos fizetőeszköz tehát valójában fedezetlen hamis pénz  A forgalmát nem a fizetőeszközbe vetett bizalom, hanem az állami erőszakkal és hazugságrendszerrel életbentartott monopólium alapozza meg.
2. Helyi pénz ( mint a Soproni Kékfrank), aminek a fedezete a bankban letétbe helyezett hivatalos fizetőeszköz. Minthogy a hivatalos fizetőeszköz hamis pénz, ezért a helyi pénz használata nagyon csekély előnnyel jár, nem jelent igazi megoldást.
3. Szivességbank, angolul LETS rendszer, ilyen a szegedi Tallér, vagy a Pilisi Korona is. A fizetőeszköz fedezete a tagok munkaideje. Ezzel két gyakorlati probléma van.
Egyrészt az emberek nagyrésze a hamis pénzrendszer következményeként létrejött bérrabszolgarendszerben sínylődik.Nem rendelkezik saját munkaidejével, ezért a fizetőeszköz fedezete nem is valóságos.
Másrészt nem sztendertizálható, Teljesen más egy órai munkateljesítménye egy nyolcéves kislánynak, egy egyetemi professzornak, vagy egy ügyes barkácsoló fiatalembernek. Óra-óra nem ugyanaz.
A pénz fedezete a történelem folyamán mindíg valami sztendert használati értékkel is bíró áru volt: só, gabona, marha, ló, kecske, arany, ezüst., stb.
Ide kell visszatérni, ha jó pénzt akarunk csinálni.
Mi a menzai ebédet választottuk fedezeti áruként első lépésben, kísérleti céllal. Létrehoztunk tehát egy szövetkezetet májusban a waldorf iskolai biomenza üzemeltetésére és biotermék kereskedelemre. A szövetkezet közösségi munkával előállított terméke a menzai ebéd, melyre utalványt lehet kibocsájtani. Az utalványt szövetkezet tagjai szívességbanki elszámolási egységként használhatják, ha szükségét érzik.

Október elsején fogunk először főzni a menzán. Izgatottan várjuk a fogadtatást.